Nemrégiben beszélgettem Bártfai Balázzsal a “Tartalommarketing a Gyakorlatban” című könyv szerzőjével abból az apropóból hogy a következő INFOARTNET MAGAZINT (ami hamarosan megjelenik) a tartalommarketing köré építjük fel.. A magazinba nem fért be a teljes 2 óra anyaga, viszont a chatbotokról szóló részt nem szerettem volna elhagyni semmiképpen sem. A cikk hosszú, de aki épp egy chatbot építésén gondolkodik, vagy csak érdeklődik iránta, annak mindenképpen érdemes erre áldozni 5-6 percet. Érintjük természetesen a tartalommarketinget is, de azt a részt a Magazinban tudod majd elolvasni. Íratkozz fel hírlevelünkre és ingyen meg fogod kapni elektronikus formában, de ha ügyfelünk vagy nyomtatott formában is.

– Mostanában a chatbot felkapott téma. Már nem mai fejlesztés, de most kezdték el használni robbanásszerűen. Van benne potenciál. Kinek érdemes használni?
Akinek van vállalkozása. 🙂 . A chatbotok régóta léteznek, most azért van robbanás, mert a Facebook előtérbe helyezte. A chatbotokhoz mindig kell egy platform. A Facebook Messenger mint platform erre tökéletes, mert már 1,5 milliárd ember használja aktívan. Ez azt jelenti, hogy rendszeresen belép, tehát nem ennyi felhasználó van, hanem több. Ennyi embernek a zsebében ott van a Messenger.

Tekinthetünk rá úgy, mint egy mobil applikációra, csak az a nagy különbség, hogy a mobil applikációt el kell érnem, hogy valaki letöltse, és ne törölje a telefonjáról. Ebben az esetben nem kell elérnem ezt, mert ott van a telefonján a Messenger és kommunikál vele. Azért is nagyon jók a Messenger chatbotok, mert egy olyan kommunikációs csatornát kínálnak az emberekhez, ami eddig nem létezett.

Tudok kommunikálni e-mailben, de a 26 éves korosztály már nem igazán levelezik. Ez egy komoly probléma, mert az e-maileket csak azért használják, hogy be tudjanak regisztrálni alkalmazásokba, de nem nyitják meg max. hetente csak egyszer. A Messengeren folyamatosan fent vannak.

A munka világában viszont kell használniuk az e-mailt, mert rá vannak kényszerítve a cégeknél, ez a kommunikáció alapja.
Erről folytattam egy elég komplex beszélgetést már több emberrel, és ez így nem igaz. Attól függ, mit dolgozik. Ha olyan munkaköre van, ahol van ügyfélszolgálati e-mail, akkor kell. Ha vezető beosztásban van, akkor is lehet, hogy kell e-mailekkel foglalkoznia, de biztos, hogy nem napi szinten. A kapcsolattartás már nem ott történik. A levelezésnél különbséget kell tenni a magánlevelezés, vagy céges levelezés között. Az lehet, hogy a munkahelyén be van jelentkezve az Outlook vagy a Thunderbird programba és ott használja, de az a céges levelezés, az ügyfélszolgálati levelezés. A magán fiókján nem tudod elérni, márpedig ő lehet, hogy döntéshozó egy cégben.

Nem kell temetni az e-mailt korántsem, de az biztos, hogy minél több csatornán tudsz kommunikálni, annál jobb.

Infoartnet Magazin banner

A chatbotoknak az az iszonyatosan nagy előnye, hogy helyre teszi a dolgokat. Amikor bejött az internet és a weboldal, akkor az élő szavas kommunikációt, az élő szavas értékesítést fordították le webes formulára. Ha megnézel egy landing page oldalt, az a 3D világnak egy 2 dimenziós megjelenítése. Kezded azzal, hogy felveted a problémát, majd kezeld a kifogást, aztán teszel bele termék előnyöket, elégedett vevői visszajelzéseket, majd garanciát stb. Vannak felépítési elvek, hogy mi alapján építsd fel a weboldalad. Ha azt valaki végig olvassa úgy érzi, hogy neki ez kell; de általában nem olvassák végig, beleolvasgatnak stb.
Valójában minél gyorsabb világban élünk, minél inkább gyorsabban akarjuk az információt, annál kevésbé van időnk olvasni. Ha felmegyek egy weboldalra, akkor engem rohadtul nem érdekel az, ha én pizzát akarok rendelni, hogy nekik mijük van még azon kívül, mert pizzát akarok rendelni a lehető leggyorsabban. Ezért van az sok cégnél, hogy ha van rá lehetőség inkább felhívnak, hogy figyelj, szeretnék ezt rendelni, de a weboldalon ne kelljen már kitöltenem ezt a formot, ne kelljen már megkeresni.
Előbb telefonál, mint olvas, vagy küld egy e-mailt a megrendeléssel, vagy rád ír Messengeren had rendelje meg ezt. Ez pont azért van, mert azt akarom, hogy szolgáljanak ki. Ne nekem kelljen már kitalálnom, hanem azt akarom, hogy szolgáljanak ki.

Meg kell könnyítenem azt, hogy tudjanak vásárolni tőlem?
A chatbotok ezt a lehetőséget adják vissza, mert egy irányított kommunikációt lehet folytatni velük. Azt lehet lemodellezni, ami a való életben is megtörténik:
Bejön az üzletembe az érdeklődő. Köszönök neki.
Jó napot kívánok!
Miben tudok neked segíteni?
És felkínálom a lehetőséget neki: Mit szeretne csinálni?
Be szeretne ülni valahova, vagy házhoz szeretne rendelni pizzát? Ez egy döntés.
Mondjuk házhoz szeretné rendelni a pizzát.
Akkor megkérdezem tőle, hogy: Hány cm-es pizzát szeretne? 32 cm.
Húsosat vagy hús nélkülit? Hús nélküli pizzát szeretnék.
Tejfölös alapút, vagy paradicsom alapút?
Tejföl alapút akarok.
Ezek a tejföl alapú 32 cm-es pizzáink: felsorolom
Melyiket szeretnéd? Ezt szeretném.
Kérsz rá extra feltétet? Igen kérek.
Ezek az extra feltétek. Melyiket kéred? Ezt és ezt.
Arra a címre kéred, ahova a legutóbb rendeltél? Igen, ugyanarra a címre.
Kész, megrendelte.
Ezt minden vállalkozásban le lehet modellezni. Ezért mondtam, hogy akinek van vállalkozása, annak jó a chatbot.

Az ügyfélszolgálatot tudja tehermentesíteni?
A chatbot itt kapcsolódik nagyon jól a tartalommarketinghez. Van egy cégem és ügyfélszolgálatom és semmi mást nem csinálok, csak vezetek egy ügyfélszolgálati blogot és azokat a kérdéseket válaszolom meg, amiket nekik feltesznek, vagy amit nekem feltesznek, akkor lesz egy iszonyatosan értékes tudásbázisom, amit megtalálnak a vevőim. Ha új alkalmazott érkezik, akkor nagyon gyorsan áttanulmányozza ezeket, és ha nem tudja fejből a választ, akkor ki tudja keresni. Ez nagyon hasznos dolog bármilyen cégnél, aki foglalkozott már ügyfélszolgálattal. A nagy probléma általában, hogy nem azt mondják, amit kellene. Ha ehhez illesztek hozzá egy chatbotot, akkor amikor a chatbot nem tud válaszolni, mert nem programoztam be előre a kérdésére, képes keresni a tudásbázisban, így meg tudja kapni a választ. Ha még így se találta meg az illető a választ, csak akkor kapcsolok egy embert.

Be lehet tenni az ügyfélszolgálat elé egy szűrőnek, hogy tehermentesítse azt. Lehet arra használni, ha az ügyfélszolgálat alszik, akkor is a chatbot kiszolgáltja az igényeket 0-24. Harmadik dolog, amire nagyon jó egy ügyfélszolgálati chatbot, hogy aki beszélgetett ezzel a chatbottal, arról tudom, hogy őt mi érdekelte és tudok vele kapcsolatot tartani Messengeren.

Ha bármelyik példát is vesszük alapul: porszívó robotokat árulok és megkérdeztem tőle, hogy milyet szeretne, milyen a lakása, stb., hogy tudjak neki javasolni megfelelő porszívó robotot. Ajánlok számára három különféle terméket. Ha nem is vásárol, elmondja nekem, hogy neki mi az igénye. Tudom, hogy ő nem medence tisztító robotot akar, hanem egy porszívó robotot és egy panellakásban él ami 90 m2, és az a problémája, hogy sok a szőnyeg és utál porszívózni. Tudok már neki rá megoldást kínálni. Erre iszonyatosan jó a chatbot.

Használom arra a chatbotot, hogy a csalit azon adom oda. Az e-maillel ellentétben a chatbotra való feliratozás egy gombnyomás. A legutóbbi „Hogyan válassz képet a tartalmaidhoz” cikkemnél van egy csali anyagunk, amiben összegyűjtöttem 120 ingyenes képkereső oldalt, és ezt a csalit a chatbot adja oda. Rákattintasz, elindul a beszélgetés a chatbottal, és a chatbot oda adja neked a letölthető csalit és innentől kezdve belekerültél a chatbot a rendszerébe. Meg tudom kérdezni, hogy küldhetek-e neked anyagot. Ha engedélyezed, akkor Messengeren tudok üzenetet küldeni, de gyakran be szoktam kérni az e-mail címet is. A chates kommunikáció általában rövid, tömör, az e-mail pedig hosszabb lélegzetű, így ha hosszabb anyagot akarok küldeni, akkor bekérem az e-mail címet és akkor a szabványos hírlevél sorozatba kerül bele.

– Merre tart a chatbotos világ? Merre tart a fejlődés?
Szerintem a chatbot olyan lesz, mint a weboldal, vagy mint a landing oldalak. Ha megnézed a weboldalak fejlődését, akkor kb. le lehet modellezni. Azért is biztos, hogy ebbe az irányba megy, mert mind a Facebook, mind a Google iszonyatos pénzt és energiát invesztál bele, és ha két ekkora óriás ennyit foglalkozik a chatbotokkal, akkor ebből valószínű lesz valami. Nézd meg a sci-fi filmeket, ahol a számítógépekkel már szóban kommunikálnak az emberek, nem gépelnek. A telefonon létezik az Apple-nek a SIRI asszisztense, amivel már hang alapon tudsz kommunikálni. Ez is egy chatbot.

Chatbot készitő

A chatbot doktor. A chatbot ma már mindenki számára elérhető és jó leadszerzési lehetőség.

A Messengeren még csak gépelni tudsz, de a következő lépés a hangfelismerés és a hangra való reagálás lesz. A Google már eleve ki is hagyta a chates lépést. Nála is lehet már chatbotot építeni, de az hangvezérelt chatbot, az okos otthonoknak a hangvezérlő rendszerét lehet így programozni. Látszik, hogy az embereknek nincs idejük és gyorsan kell nekik a megoldás, nem akarnak weboldalakat böngészni, tehát a kényelem és a gyorsaság irányába fog eltolódni a hangsúly. Amerikában az egyik legnagyobb virág házhoz szállító cég a 1800flowers.com. Náluk az új vevőknek a nagyobb része, nem emlékszem a pontos számra, 60-70% rémlik, már chatbotból jön.

Egy példa: Úton vagy, utazol, valami eszedbe jut, basszus a névnap. Felmegyek a rendelő chatbotra. Azt mondom, mire akarom: Névnapra. Kinek? Nőnek. Oké. Milyen értékben? Ez? Itt van a csomag. Jó lesz? Jó. Erre a címre? Igen. 4-5 kattintás. Megrendeltem.

Most már ugye lehet fizetni a Messengeren keresztül is, még nem sok országban, de előbb-utóbb megérkezik Magyarországra is.
Most a Chatfuel ingyenes, a Manychat fizetős. A nagy előnye, hogy annyira új, hogy most még egy vágányon haladunk fej-fej mellett a multikkal. A Providentnek van egy kezdetleges chatbotja. Akik fejlesztették tartottak egy előadást a chatbotos tréningen. Nem mondtak el pontos összegeket, de annyit igen, hogy százezer forint egy programozójuk napidíja. Nem tudom hány napig fejlesztették azt a chatbotot, de alap számítással, mondjuk 5-10 millió Ft volt az alap chatbot. Erre még rájött egy csomó minden.

– Neked ez mennyi időbe tellett?
Az első, ami ilyen komolyabb chatbot volt, az 10 óra.

10 óra? És nekik meg több hónap?
Ők az alapoktól fejlesztettek és teljesen mást. Saját rendszereket fejlesztenek. A végeredmény egy olyan chatbot lett, amit arra használnak, hogy felmérjék az igényeket, hogy kinek milyen biztosításra van szüksége. Most itt a lehetőség, hogy bármelyik cégnek aki akar, lehet egy ugyanilyen minőségű chatbotja. Gyakorlatilag ingyen. Ingyen, vagy ha megbíz valakit, hogy csinálja meg, akkor kb. 150-250-300 ezer forintért készítenek már profi chatbotot.

chatbot teszter

Itt a lehetőség, hogy bármelyik cégnek aki akar, lehet egy jó minőségű chatbotja.

– Mondtad, hogy neked tíz órába került. De akkor gyakorlatilag bárki megcsinálhatja 10 óra alatt a saját chatbotját?
A chatbot építő platformot meg kell tanulni. Ez egy komoly szoftver, mint mondjuk egy videó vágó program. Ha megtanultad használni, még csak annyi, hogy tudsz építeni, de hogy mit építesz benne az már rajtad múlik. Ahhoz, hogy tudjál építeni benne egy jó chatbotot, elég sok képességre van szükséged. Nagyon jól jön egy logaritmikus gondolkodás. Ha programozó vagy neked ez egyszerű, mert érteni fogod mi az az elágazás, meg a fa struktúra, mik azok a döntési gráfok, tehát végig tudsz vezetni egy bonyolult folyamatot. Végig tudod vezetni a látogatót, ha ezt mondta, akkor ez történjen, ha azt mondta, akkor az legyen. Egy ilyen folyamatot fel tudsz építeni, de ha nincs ez meg, nehéz lesz.

Van egy zárt Facebook csoportunk a Messenger chatbotok. Ezt azért indítottam (jelenleg 800 tagja van), hogy segítsünk egymásnak. Azóta készítettem egy videó oktatási felületet is, ahol ingyen megtanítom azt, hogy mik az alapok, de ott is látszik, hogy hiába mutatom meg, azért itt komoly korlátok vannak már: érdekel-e téged annyira, hogy ezzel foglalkozz, rá tudsz-e érezni a logikájára. Teljesen más logikát követel meg egy chatbot építés, mint egy weboldal összerakása; ahogyan boldog-boldogtalan WordPress oldalakat kezdett el összerakni és azt mondta magára, hogy honlapépítő, de nem érti a mélyebb összefüggéseket. Chatbotoknál is pikk-pakk meg fognak jelenni azok, akik össze tudnak kattintgatni egy chatbotot, de sokkal kevesebben lesznek, mint a WordPress esetén, mert nem egyszerű. A Manychatet is azért használják sokan, mert már a Chatfuelt bonyolultnak tartják. Kevesebb dolgot tudsz megcsinálni, kötöttebb, de inkább fizetnek érte havi 10-20 dollárt, csak hogy egyszerűbb legyen.

– Akinek nincs rendes weboldala, annak még ez nem kell, ne itt kezdje. Ne chatet fejlesszen, hanem először egy rendes weboldalt. Kezdjen el cikkeket írni és építse fel az alapot!
A chatbotokkal akkor kezdtem el foglalkozni, amikor a könyvemet írtam. Kerestem, hogy milyen csatornákon lehet tartalmakat kommunikálni az emberek felé. A chatbot önmagában nem sokat fog érni, ha nincsen tartalom, amit kommunikálni tud. A chatbot arra jó, hogy szegmentáljam az érdeklődőket, hogy megtudjam, hogy mit akar és gyorsan kiszolgáljam, vagy felmérjem a potenciális vevő igényét és onnantól kezdve megfelelő tartalmakat küldjek neki. Ha nincs tartalmad, akkor tök fölösleges.

Az alap úgy kezdődik, hogy legyen egy üzleti blogod, ahova értéket osztasz meg. Ha mást nem, akkor azt, hogy miket szoktak tőled kérdezni, mik a gyakori kérdések, vagy írj a terméked előnyeiről stb. Ez az alap. Azért ebben kell gondolkozni, mert most itt a chatbot, de lehet, hogy két év múlva jön egy új Facebook, jön egy új Pinterest. Semmi gond, majd bekötjük azt is a weboldalhoz és automatizáljuk.

Ha egy vállalkozó megkérdezi tőlem, hogy Balázs mire tegyem a fókuszt, akkor azt mondom, építs üzleti blogot. Ez legyen a fókuszban. Foglalkoztunk régen nagyon sokat honlapépítéssel, és fejlesztettünk olyan felületeket, ahol az ügyfelek honlapokat tudnak összedobálni saját maguknak. Mindig egy kínlódás volt abból, hogy az emberek fejében megvan, hogy milyen honlapot akarnak, de a valóság sosem olyan lesz, mint ami a fejükben van. A fókuszt mindig elvitte az, hogy hogyan néz ki ahelyett, hogy mi a tartalom.

Az üzleti blogolásnál az egész megváltozik. Ott nem arról fog szólni hogyan nézzen ki, hanem mi a tartalom. Ha üzleti blogolok, akkor az a fontos, hogy a tartalom könnyen olvasható legyen, ne bántsa a szemet, stb. Innentől kezdve főleg, hogy itt vannak a mobil eszközök, ahol már szinte nem is látszik semmi csak a tartalom, nem látszik a keret, olyan mindegy, hogy az oldalnak milyen a színvilága, a struktúrája stb. Legyen jó, legyen használható és kész. Itt gyakorlatilag eljutottunk oda, hogy el lehet hanyagolni ezt a keretet. Most miről beszélgetünk? Van egy Facebook oldalam. Minden Facebook oldal ugyanúgy néz ki. Mi a különbség? A fejléc kép, meg a tartalom. Minden YouTube csatorna ugyanúgy néz ki. Mi a különbség? A videó. A tartalom a lényeg! Ha elkezdik megérteni emberek, és elkezdenek erre fókuszálni, hogy normális tartalmakat gyártsanak, majd ezt csomagolják, terjesztik, akkor jó irányba mennek el; nem pedig belekapkodnak mindenféle csilli-villi marketing eszközbe, ami sok pénzbe kerül. Ezek a csatornák, de vannak hírportálok is és nagyon sok helyre el lehet terjeszteni.

Van egy jó tartalmad, azt el tudod terjeszteni, mert kevés a jó tartalom. Pénzbe sem kerül.
Akárhogyan is csűrjük csavarjuk az alfa mindig a tartalom. Abból kell kiindulni. Ha valamivel elkezdi az ember, az legyen az, hogy építsen tartalmat. Ahogyan azt mondták régen, hogy minden cégnek az ügyfél adatbázisa a legnagyobb kincse, ez teljesen így van, de másik ugyanilyen fontos kincs a tudás. A tudás kell az ügyfélnek is, és kell az alkalmazottaknak is. Rá kell szoktatni a munkatársakat, hogy olvassák el a tartalmakat és akkor ők is tanulni fognak. Nagyon sok cég abba a hülye helyzetbe került, hogy elkezdett marketinget tanulni, és gyakorlatilag marketingessé képezte magát, ahelyett hogy képezte volna magát a saját szakmájában. Másik lehetőség az, hogy kiadod egy munkatársadnak, hogy havonta egy vagy több külföldi cikket olvasson el és abból írjon egy kivonatot. Két dolog fog történni. Egy: a munkatársad képzi magát a szakterületén. Egyre jobb lesz, mint alkalmazott. A céges tudásbázisba kerülnek a hasznos tartalmak, amit elolvasnak a kollégák is, akik szintén megtanulják, és az ügyfelek is látják, hogy mennyire értünk ezekhez a dolgokhoz.

Minden cégnél az is probléma, hogyan edukálja, motiválja a munkatársait. Egy bizonyos szint után a pénz már nem motivál. Ha adom a lehetőséget az alkalmazottnak, hogy ő megossza a tudását, vagy ő fejlődjön, és érzi, hogy ő fejlődik ennél a cégnél pusztán csak azzal, hogy olvas és ezáltal cikket ír; valamint kapja a visszajelzéseket az olvasóktól, hogy milyen jó volt ez a cikk, amit írt, ez már olyan plusz többletet ad neki. Emiatt nagy esély, hogy máshol 20 ezer forinttal több lenne a fizetés, de itt jól érzem magam, és szeretnek az ügyfelek.

És ha tovább megyünk ebben, ez egyfajta brand építés is. Ha jó cikkeink vannak, akkor tudják, hogy jók vagyunk valamiben. Onnan már lehet építkezni. Az a másik, hogy ismertté teszem saját magamat, ha terjesztem a cikkem.
Nemrég publikáltam egy cikket arról, hogyan válasszunk képeket a tartalmainkhoz. Az üzleti blogon a tartalom a lényeg és nem a kinézete; viszont az, hogy milyen képeket teszel a cikkedbe, az jól építi a márkádat. Ha kitalálod azt, hogy neked minden képed hogy nézzen ki, milyen szűrőt használsz, aztán így szerkeszted meg, akkor leegyszerűsödik a képválasztás, illetve fel fognak ismerni. Látják, hogy ugyanúgy van megszerkesztve mint a többi, akkor tudják, hogy az a XY cikke volt, és így ez is márkaépítés.

– Ha a saját képeidet tudod a tartalmadba tenni az a legjobb. A cikkekbe beleteszem azoknak a cégeknek az anyagait akiknek dolgozok, ami neki is reklám.
Nagyon kevesen blogolnak egyébként is, mert nem tudják, hogy mit kezdjenek vele. A blogolást úgy tekintik, mint az adót, csinálni kell, de nem hoz semmit. Így tényleg semmi értelme. Azért kell cikket írni, mert bevételt hoz. El lehet jutni arra a szintre elég hamar, hogy konkrétan számszerűsíteni lehet, hogy mennyi pénzt hoz. Van egy cég, akik webáruházakat fejlesztenek, és ők kiszámolták, hogy minden egyes új megírt cikkük 869 ezer forintnyi bevételt hoz. Ilyenkor már azt mondod, megéri. Nyilván ehhez fel kell építeni a folyamatokat. Sokan úgy gondolják, hogy a blogolás és a tartalomépítés lassú folyamat, de nem. Nem lehetetlen, hogy egy blogcikk szinte azonnal eladjon. Nem arról fog szólni, hogy írsz egy cikket és 2 év múlva te szakértő leszel a piacodon, hanem az, hogy írsz egy cikket és az a cikk konkrét eladásokat hoz neked.

Teljesen egyetértek. A mi esetünkben például egyre jobban működik maga a magazin. Az, hogy egy ilyen minőségű anyagot le tudok tenni egy tárgyaláson, illetve el tudom küldeni ajánlat mellé, nagyon nagy verseny előny.
Mert nem te vagy a tucat cég, hanem te vagy az a cég, akinek van magazinja. Nem te vagy a tucat fodrászat cég, hanem te vagy az a fodrász cég, aki a személyre szabott hajstílusokról vezeti a népszerű blogját. Amikor választanom kell aközött, hogy melyik ablakost hívjam ki a betörött ablaküveg megjavításához: azt, aki csak egy ablakos, mert ő a Szabó István ablakos; vagy azt a csávót, akinek van egy blogja arról, hogy milyen üveg mire jó, hogyan, merre, meddig; egyértelmű, hogy őt fogom választani. Főleg akkor, ha tudom, hogy nem drágább. Mert még az szokott lenni, hogy oké nekik van magazinjuk, oké nekik van bloguk, de akkor biztos drágák. Ennek ez a hátránya, viszont a hatalmas előnye is. Az, hogy ilyeneket csinálsz, azt mondják önkéntelen, hogy fú hát ez biztos drága, mert minőségi cucc lehet. Van az a réteg, aki azt mondja: nem érdekel a pénz, én azt akarom, hogy jó legyen. Azzal, hogy elkezdesz minőségi cuccokat gyártani, minőségi tartalmakat írni, be fogod vonzani azt a réteget is, akik azt mondják, én a minőséget akarom megfizetni. És pont ez a cél! Mindenkinek az a célja, hogy jó vevői legyenek.
– Rossz vevő nem fizet, csak dolgoztat; jó vevő fizet, ha dolgozol. Tartalommarketinggel tudom valamilyen szinten bevonzani azokat, akik jó vevőim lehetnek hosszú távon. Ennyi az egésznek a lényege.

Ha tetszett a cikk oszd meg másokkal is, hiszen számára is értékes infókat tartalmazhat.

Ne csak olvasd, kezdd is megvalósítani, mert ha nem változtatsz, semmi nem fog történni, minden marad a régiben!

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Kíváncsiak vagyunk véleményedre! Írd meg!

1 + 14 =

A szerző
Nagy Zoltán vagyok. 2000 óta teszem hatékonyabbá és szebbé a hozzánk forduló cégek arculatát, grafikai jelenlétét, online és offline. Hiszek abban, hogy a magyar vállalkozások versenyképes termékeit, a lehető legjobb marketing és design megoldásokkal lehet eladni idehaza és külföldön. Arról írok, hogyan lesz vizuális kommunikációd erősebb, egységesebb és színesebb. illetve hogyan lesz ebből több pénzed

Mentés

Pin It on Pinterest

Share This