A felénél tartunk de nagyon sok tudnivaló van még amit persze itt csak dióhéjban tudunk átadni, mégis azt gondoljuk, hogy ez neked már sokat fog segíteni.

Ha ide érkeztél először kérlek kezd itt az olvasást! >>


IV. Hogyan add át a szöveges anyagot a gyorsabb haladás érdekében?

A képeket kiveséztük, tehát ha az elnevezések a termékek nevei, az tökéletes támpont ahhoz, hogy a megfelelő helyre kerüljenek a termékek. A termékneveket, tulajdonságokat, adatokat egy szöveges dokumentumban add meg, ami lehetőleg, ne egy excel ártáblázat legyen, mert abból az adatokat nehezebb kiszedni.

  • Legjobb, ha egy oldalra olyan struktúrában kerül annyi termék és olyan sorrendben, ahogy az logikus. Látni fogod azt is, hogy mennyi oldal lesz az egész kiadvány és nagy meglepetés már nem érhet. Ez mondjuk nem minden esetben lehetséges.
  •  Formázni szükségtelen, hiszen a szöveget úgyis tördelnie kell a szerkesztőnek, tehát ezzel ne töltsd az időt
  • Pontosan annyi adatot adj meg amennyi kell, hogy szerepeljen a katalógusban, se többet, se kevesebbet
  • Mielőtt elküldöd a grafikusnak, nézesd át több kollégával, akik mind tartalmilag, mind helyesírásilag, mind érthetőség szempontjából is javítani tudnak rajta. Ha esetleg külön nyelvi korrektort tudsz alkalmazni, az a legjobb.

Cegarculat banner cikkekbe

V. Szerkesztés közbeni tipikus problémák?

Nagyon sok időd elveheti a folyamatos korrektúra. Ha nem volt jól előkészítve a kiadvány, ez a rész veheti el a legtöbb időt neked és a grafikusnak is.

– Ha jól átgondoltad a termékstruktúrát, akkor kevésbé fordulhat elő, hogy „innen vegyünk ki 4 db terméket, tegyük át a következő fejezetbe, vagy be kell tenni még 3 terméket, ide meg oda”. A grafikus szerkesztő valószínűleg nem Wordben dolgozik, és ez egy szerkesztő programban nem működik egyszerűen: csak a termékek egyéni, vagy csoportos tologatására van csak lehetőség. Ezt minél kevesebbszer kérd a grafikustól, főleg ha óradíjas elszámolásban egyeztetek meg. Ha teljes oldalakat, vagy oldal párokat helyezel át, azzal sokkal kevesebb a probléma, nem fog miatta senki problémázni.

– Ha már megegyeztél egy kidolgozott arculatban a grafikussal, ne akard azt megváltoztatni a szerkesztés második felében.
Néhány tipikus kérés, ami problémás a grafikus szempontjából:
a, nem annyira tetszenek a betűtípusok (Ez probléma hiszen különböző betűtípusok, különböző betűtávolságok, különböző karakterek teljesen más szerkesztést eredményezhetnek.)
b, változtassunk színeket (Mivel egy katalógus arculatot gondoltunk el, itt általában mindennek mindenhez színben illenie kell. Ha bármelyiket megváltoztatjuk, akkor a többinek is váltakoznia kell.)
c, még hiányoznak a cikkszámok, nem lehetne mindenhová betenni? (Lehet, csak ha nem volt betervezve, akkor gondot okozhat az elhelyezése és sok munkával jár.)
d, Sok lett az oldalszám, csökkentsük ezt úgy, hogy egy oldalon több termék legyen (Mondanom sem kell, hogy az egész kiadványt át kell szerkeszteni ebben az esetben.)

Kodian katalógus szerkesztése

Egy katalógusoknál nagyon fontos képi megjelenés, a képek minősége, hiszen ez adja el a terméket.

– Ha már a korrektúrához elértünk, már látszódhat az alagút vége, de a fényesség még nem biztos, hogy ott van. A grafikusok 99%-a PDF formátumot fog küldeni ellenőrzésre, mivel a szerkesztőprogramok ezt támogatják a legjobban. Ebből következik, hogy nagy könnyebbséget jelent, ha a hibalista átadását az ingyenesen elérhető Adobe Acrobat megjegyzés funkciójával oldjátok meg. Megjegyzést beszúrod a pdf-be, elmented és elküldöd. Nagy előnye, hogy nem kell keresgetni, hogy hol a hiba, mert az eszközzel oda tudsz mutatni, és jobban visszakövethető, gyorsabban ellenőrizhető számodra is.

– A saját nyugalmad érdekében minél kevesebb korrektúrakörre törekedj
Ha nagyobb áthelyezéseket, átalakításokat akarsz, menj inkább el a szerkesztőhöz, ülj a nyakára és 1 óra alatt többet fogtok haladni, mint egyébként egy egész levelezgetős, telefonálós munkanapon. Megéri rászánni az időt! Ha sokszor látsz egy szöveget, már átsiklasz a hibák felett.

Ezt a sort végtelenségig lehetne sorolni, de csak néhány fontosat szerettem volna kiragadni, hogy miért is fontos az, hogy jól átgondolt struktúrával kezdjünk a műszaki szerkesztéshez.

Fontos, hogy nyomdába adás előtt nyomtassunk belőle egy színes mintanyomatot, vagy akár egy próbapéldányt a nyomdában. Megéri, mert kézbe véve még derülhetnek ki hibák, illetve láthatjuk végre a kezünkben is a végeredményt. Egy digitális nyomdában minden nehézség nélkül tudnak nyomtatni 1 db példányt is, bár a tapasztalat azt mutatja, hogy 3-5 darab az ideális, mert több szem többet lát alapon, egyszerre több kolléga tudja átnézni.

VI. Ha saját magunk akarjuk kivitelezni a kiadványt

Ezt nem feltétlenül ajánlom, de alapvetően megoldható. Miért?

A nyomda olyanokat fog kérdezni, hogy:

  • A borító milyen papírra legyen nyomtatva (pl. 250 gr. matt műnyomó)?
  • Legyen-e a borító fóliázva?
  • Milyen kötészeti eljárással rakjuk össze?

Ezekre a kérdésekre tudni fogod a választ? Ha a grafikus jó fej és tényleg ért hozzá, akkor igen gyorsan választ kapsz tőle.

A nyomda egy kicsit más nyelven beszél, ami elsőre furcsa és valószínűleg nincs is kedved ezt megtanulni.

Másik lehetőség az, hogy rábízod a nyomdára, aki pedig olyan papírra fog dolgozni, amilyen a raktárban van és nem biztos, hogy fog mondani még pár változatot. Ha már itt tartunk, megkülönböztetünk többek között, digitális és offszet nyomdát. A digitális: kis szériák elkészítésére van optimalizálva, az offszet: az aránylag nagyobb mennyiségű anyagok előállítására alkalmas. Mindig van egy optimális gyártási szám, amit érdemes legyártani, de ez minden kiadványnál más és más mennyiséget fog jelenteni.

Bízzuk inkább a grafikai szerkesztőre a nyomdai ügyek intézését, mert ő valószínűleg jobb árat fog kapni, mint az, aki csak úgy odamegy egy kiadványt kiviteleztetni. Tehát sem anyagilag, sem más szempontból nem érdemes ezzel foglalkoznunk, főleg hogy így a kivitelezői felelősség is a szerkesztőé lesz.

Tabula Katalógus

Ha készen van akkor a nyomda para jön elő!

Ha mégis belevágunk és ajánlatot kérünk, a következőket fogja kérdezni a nyomda:

  • milyen a formátum (pl. A/4, A/5) – lehetőleg szabványos méretű legyen, mert a nyomda azt tudja költséghatékonyan előállítani
  • oldalszám – ami 4 oldalanként változhat
  • borító papír – pl. 200 gr vagy 250 gr
  • fóliázás – érdemes egy katalógus borítóját fóliázni (matt, vagy fényes fóliával), hiszen így sokkal tartósabb lesz a kiadvány és a gerince nem törik meg
  • belív papír – (pl. 115 gr, 135 gr műnyomó papír, esetleg offszet papír) ízlés szerint, de nagyon vastag papírt nem érdemes használni (ugyanis, ha vastag a belív papírja, nem esztétikus végeredményt eredményez)
  • darabszám – az igényeinknek megfelelő, de költségileg optimális példányszámot próbáljunk megcélozni. Kérjünk több mennyiségre árat és döntsük el.
  • kötészet – (pl. irkatűzés, ragasztás) ami oldalszám függő
  • extrák – (pl. formalakk, ötödik szín, aranyozás, ezüstözés, 6 szín nyomás, kasírozás, stancolás) a lehetőségek száma végtelen, de ezt mind a nyomdával, mind a szerkesztővel egyeztetni kell.

Természetesen ez a teljesség igénye nélkül készült összegyűjtés a felmerülő nyomdai kérdésekről, de a fő kérdésre ráirányítja a figyelmet. Nem egyszerű a nyomdatechnológia és nem egyszerű a nyomdával való kommunikáció sem. Valamilyen probléma mindig felütheti a fejét, amire azonnal kell tudni válaszolni, különben leveszik az adott munkafázisról a kiadványt, és az sokkal később fog elkészülni. Ma már a sokkal jobb (10-15 évvel ezelőttihez képest) szoftverek miatt kevesebb a hiba, de azért az ördög nem alszik.

Bízzuk a nyomdai kommunikációt is szakemberre, sokkal nyugodtabban fogunk aludni!

Remélem írásommal nem riasztottalak el a katalógus vagy cégismertető elkészítésétől, hiszen inkább abban adok útmutatást, hogy miket tarts szem előtt, amikor előkészíted az anyagot szerkesztésre.

Ha tetszett a cikk oszd meg másokkal is, hiszen számára is értékes infókat tartalmazhat.

Ne csak olvasd, kezdd is megvalósítani, mert ha nem változtatsz, semmi nem fog történni, minden marad a régiben!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Kíváncsiak vagyunk véleményedre! Írd meg!

1 + 10 =

Hogyan kérj ajánlatot egy nyomdától, legyen az digitális, avagy nagyobb ofszet nyomda? Mikor milyen kiadvány típusnál, melyik technológia, papír lehet az optimális választás? Ha dolgozol nyomdával, de nem érted miket írnak az ajánlatukban, akkor ez a cikk különösen hasznos lesz számodra. Néhány hasznos tippet fogsz olvasni és ezután tisztában leszel az alapokkal. Jó ha tudod, mert nyomdával mindenkinek van dolga.
Ez a cikk arra hivatott, hogy világosabbá tegyem, mit kell átgondolnod és milyen buktatók lehetnek a tervezés, szerkesztés közben. Eközben választ fogsz arra is kapni, hogy hogyan fogod magadat jobban megértetni a grafikusoddal. Időt és energiát fogsz megspórolni, ezt megígérhetem! Ha már készítettél kiadványt, akkor is lehetnek olyan pontok, amik hozzásegítenek ahhoz, hogy legközelebb könnyebben vedd ezt az akadályt.
Ha még kicsi a céged, vagy egyéni vállalkozó vagy, de nagy terveid vannak akkor ez lehet az első arculati útmutatód. Nem drága, nem bonyolult, de azok az alapok, amire feltétlenül szükséged van a mindennapi kommunikációhoz, azt tartalmazza. Egyszerűen ránézel és máris megvan milyen irányt kell követni, a grafikus csak rápillant és nem fog nagyon gondolkodni a megjelenéseden, hanem elkészíti.
A logótervezés egy hosszabb és összetettebb feladat, mint az elsőre gondolnánk. Miért is? Mielőtt hozzáfognánk az ötleteléshez, tudnunk kell néhány fontos információt a cégről, a célcsoport jellemzőiről, a trendekről, stb. Mindezt egy interjú és egy brief segítségével lehet a legegyszerűbben és leggyorsabban kideríteni.
A szerző
Nagy Zoltán vagyok. 2000 óta teszem hatékonyabbá és szebbé a hozzánk forduló cégek arculatát, grafikai jelenlétét, online és offline. Hiszek abban, hogy a magyar vállalkozások versenyképes termékeit, a lehető legjobb marketing és design megoldásokkal lehet eladni idehaza és külföldön. Arról írok, hogyan lesz vizuális kommunikációd erősebb, egységesebb és színesebb. illetve hogyan lesz ebből több pénzed.

Pin It on Pinterest

Share This