Copyright logó

kép forrása: http://copyrightalliance.org/wp-content/uploads/2016/03/who_we-r.png

Update: 2018.07.03

Az internetes tartalommarketing egyik legnagyobb rákfenéje szokott lenni a jogtiszta képek előállítása. Egy céges blog esetében vagy akár csak a weboldal grafikai elemeinek megvalósítására sokszor nincs lehetőség saját fotóst vagy grafikust felkérni. Bár szakember segítségével lesz a legtökéletesebb a végeredmény, a kész jobb, mint a tökéletes elve alapján léteznek alternatív megoldások is.

Napjaink sorozatos szerzői jogi vita-viharaiban különösen figyelnünk kell arra, hogy egy-egy internetről származó fotó esetén véletlenül nem követünk-e el jogsértést. Nagyon sokan (grafikusokon, fotósokon kívül az emberek jelentős része) nincsen tisztában azzal, hogy ezek a digitális tartalmak mind olyan szellemi termékek, amelyek többségükben önkényesen (és főleg ingyen) nem használhatóak fel.

Például gyakori tévhit, hogy a közösségi oldalakra feltöltött fotók a feltöltéstől számítva közkinccsé válnak. Ez még a Facebook szabályzata szerint sincs így, hiszen kimondják, hogy a feltöltött fotók szerzői jogai felett alapvetően a felhasználók rendelkeznek.

Az persze más kérdés, hogy a feltöltő valóban saját képet töltött-e fel, vagy már ő is lopott forrást használt, de a lényeg az, hogy mindennemű előzetes megkérdezés nélkül hivatalosan a Facebookról sem lehet felhasználni semmilyen fotót. A dolgot tovább csavarhatja, ha a Facebook felhasználó megvásárolta közlésre a fotót. Ettől az alkotás jogai csak a megállapodásuk keretében szálltak rá. Ez általában kimerül abban a közlésben, de természetesen megállapodása válogatja ezt. A lényeg, hogy az ilyen alkotások általában továbbra sem válnak bárki számára felhasználható közkinccsé.

Léteznek azonban olyan megoldások is, ahol a fotós/grafikus nem kér mást, csak a nevének/vállalkozásának/weboldalának feltüntetését. Ezekben az esetekben is több szabályra kell odafigyelnünk, de ügyesen kihasználva ezeket a szolgáltatásokat egészen kellemes kinézetet adhatunk a különböző blogposztjainknak.

Dreamstime képkereső

kép forrása: https://www.dreamstime.com/

Felmerülhet a kérdés, hogy ha léteznek ilyen oldalak, akkor miért kér a legtöbb fotós, grafikus komoly pénzeket a munkáikért? Hol az átverés? Gyengébb minőséget kapunk? Nem feltétlenül. Természetesen a jellemzően kisebb profithányad miatt nagyobb arányban fordulnak elő az ilyen oldalakon zöldfülűbb szerzők alkotásai, de az alapvető különbség magában az üzleti modellben rejlik. Ezeken a képmegosztó oldalakon általában sok a reklám, és az ingyenes felhasználói profilunkkal jó néhány korlátozással is együtt kell élnünk. Lehetséges, hogy csak kisebb felbontásban érhetőek el a képek, vagy megtiltják a szerkesztésüket, esetleg köteleznek arra, hogy megjelenítsük a forrást és/vagy a készítő(k) nevét. Ezek feloldására gyakran alkalmaznak előfizetős modellt, amivel már abszolút profitba kerülnek mind a művészek, mind az oldalak üzemeltetői.

Lássuk a legnépszerűbb ingyenes képlelőhelyeket.

Google

Az egyik leggyakoribb tévhit, hogy a Google képkeresőjéből szedett fotók ingyenesek. Ma már szerencsére csak a legnaivabb felhasználók gondolják így, főleg, hogy maga a kereső is figyelmeztet minden egyes fotónál, hogy jogvédett tartalomról lehet szó.

A keresést azonban lehet szűrni szabadon felhasználható fotókra is, de a Google a legnagyobb odafigyelése ellenére sem vállal garanciát a találatok pontosságára, így mindig érdemes magunknak is körültekintően megvizsgálni, hogy valóban szabadon felhasználható alkotást találtunk-e.

A google képkeresője

kép forrása: A google képkeresője

Wikipédia

A már említett ingyenes Google képkeresés a Wikipédia képeit is kihozza találatnak, azonban nagyon körültekintőnek kell lenni ebben az esetben is, hiszen ritkán, de előfordul, hogy a Wikipédiára is felkerülnek olyan fotók, amelyek eredete és/vagy jogvédettsége nem tisztázott.

Wikipédia képkeresés

kép forrása: www.wikipedia.com

Sajtóközlemények / hírlevelek

Ha valamilyen sportágat követsz, vagy olyan iparágban írsz, amely folyton kiad sajtóközleményeket, kiküld hírleveleket, akkor iratkozz fel a listájukra. A legtöbb esetben kiírják, ha a levelekben közreadott képek szabadon felhasználhatók. Ha mégsem, kérdezz rá, az a biztos.

Pexels.com

Egyszerű működés, rengeteg és nagyon jó minőségű fotó, és sehol sem kell feltüntetni a szerzőket. Erősen ajánlott itt keresni.

Pexels ingyenes képkeresés

kép forrása: https://www.pexels.com

Flickr.com / Photopin.com

A Flickr alapvetően egy fotósok számára készült oldal, ahol a művészek megoszthatják alkotásaikat. A képek a Creative Commons licenc alapján vannak megjelölve, vagyis részletesen és könnyen tájékozódhatunk a képek jogvédettségéről.

A Photopin alapvetően Flickr adatbázisában keres, de érdemes mindkét oldalon körülnézni, mivel mindkettő szűrőfeltételei másban jók, viszont a Photopin sokkal több találatot ad ugyanarra a kulcsszóra.

Flickr fizetős képkereső

kép forrása: https://www.flickr.com/

Freepik.com

Itt már főleg grafikákkal találkozhatunk, és az ingyenes verzió használata során minden esetben fel kell tüntetnünk a készítőket azon az oldalon, ahol felhasználjuk az anyagokat. Sokszor ez valamilyen vízjellel is jár a grafikák esetén. Ezektől a kötelezettségeinktől havi 10 dollárért mentesülhetünk.

Freepik képkeresés

kép forrása: https://www.freepik.com/

Unsplash.com

Kitűnő képek, akár regisztráció nélkül is, kereshetően. Nagyon pozitív, hogy bizonyos képi kollekciók egy-egy téma köré is épülnek, így például van külön képkollekciója a digitális marketingnek, a fitnesznek, a reggelnek. Aloldala az tumblr.com-nak, és 10 naponként kerül fel 10 db fantasztikus fotó. Alapvetően ingyenes minden, viszont nemrégiben már vásárolható a saját márkás termékeket is pl. póló, könyv.

Ha regisztrálsz, akkor követhetsz témákat és te is tölthetsz föl fotókat.

Unplash képkeresés

kép forrása: https://www.unsplash.com/

Pixabay.com

Az egyik kedvencünk, hiszen nem csak fényképek, hanem illusztrációk, vektoros képek, sőt videók között is válogathatunk. Létezik magyar felülete is, sőt ha keresel, akkor is releváns tartalom lesz az eredménye. Némi reklámot kapunk ugyan, viszont ha regisztrálunk és felöltünk mi is 10 db képet, ezt is meg tudjuk szüntetni.

Pixabay ingyenes képkeresés

kép forrása: https://www.pixabay.com/

Picjumbo.com

Egy korrekt oldal, jó minőségű nagy képekkel, kereshetően. Sok képet letölthetsz mindenféle regisztráció nélkül. Létezik prémium fizetős része is 3 csomaggal amiből a legolcsóbb a 10 dollár/hónap.

Picjumbo ingyenes képkeresés 

Freerangestock.com

Fotók és illusztrációk között kereshetünk releváns találatú keresővel. Többféle méretben tölthetjük le a képeket. Regisztráció után feltöltési lehetőségünk is lesz.

Freerange ingyenes képkeresés

kép forrása: https://www.freerangestock.com/

Ha eljutottál idáig akkor egy gyűjtőoldalt is ajánlok a figyelmedbe http://allthefreestock.com/#

Egy oldal, ahol az eddigi legátfogóbb ingyenes fotóoldal összeállítást találod meg. Csak linkoldal, nincs külön ismertető az oldalak minőségéről.
http://allthefreestock.com/#

Ingyenes grafikai lelőhelyek
Ki fogom válogatni a jobbakat az említetteken kívül is és arról is kaptok egy leírást, hogy ne kelljen az egészet átnézni.
A teljesség kedvéért megemlíteném, hogy nem csak ingyenes képlelőhelyekről linkjeiről szól az oldal hanem,

  • Free Mockup
  • Free Stock Videos
  • Free Sound Effects
  • Color Inspiration
  • Free Website Templates
  • Free Fonts
  • Free Icons
  • Free Email Templates

Nagyon sok oldalt fogsz találni, ami a segítségedre lesz a mindennapi munkában. Tudom hogy valakit lefagyaszt az óriási választék és nem tud választani a sok oldal közül, de ez legyen a legnagyobb gondod.

Akad még köztes megoldás

Látható, hogy ma már meglehetősen sok helyről lehet beszerezni igen magas minőségű fotókat, illusztrációkat teljesen ingyen. Ha viszont valamilyen közösségi oldalon mindenképpen szeretnénk felhasználni egy-egy fotót illusztrációként, sok esetben megtehetjük a beágyazás/embed funkcióval. Erre épült is egy szolgáltatás, a Wylio.com, ami főként a Flickr olyan fotóit szedi össze keresési találataiban, amelyeket beágyazva fel lehet használni.

Wylio fizetős képkereső

kép forrása: https://www.wylio.com

A lista természetesen nem teljes, de elindulni ez is tökéletesen elég! Ha tudsz jobb lelőhelyeket, oszd meg velünk és azokkal is, akiket érdekelhet.

Cegarculat banner cikkekbe

Ha tetszett a cikk oszd meg másokkal is, hiszen számára is értékes infókat tartalmazhat.

Ne csak olvasd, kezdd is megvalósítani, mert ha nem változtatsz, semmi nem fog történni, minden marad a régiben!

 

Mentés

Kíváncsiak vagyunk véleményedre! Írd meg!

5 + 6 =

Hogyan kérj ajánlatot egy nyomdától, legyen az digitális, avagy nagyobb ofszet nyomda? Mikor milyen kiadvány típusnál, melyik technológia, papír lehet az optimális választás? Ha dolgozol nyomdával, de nem érted miket írnak az ajánlatukban, akkor ez a cikk különösen hasznos lesz számodra. Néhány hasznos tippet fogsz olvasni és ezután tisztában leszel az alapokkal. Jó ha tudod, mert nyomdával mindenkinek van dolga.
Ebben a cikkben összefoglalom mindazt, amit át kell neked is gondolnod, mielőtt a műszaki szerkesztőnek átadnád a sok munkával összeállított kiváló anyagodat, illetve azt az utat mutatom be ahogy nyomdakészen a kezedbe kerül a könyved.
Grafikus, webdesigner vagy esetleg marketinges vagy? Jó minőségű képből sohasem elég, de nehéz jó minőségűt fotókat találni. A másik probléma a bőség zavara, hiszen rengeteg stock fotót értékesítő oldalt találunk. Igyekeztem pár specifikus weboldalt összeszedni, hátha ezeket nem ismered. Általában kettőt-hármat használ mindenki, de speciális esetekben bizony órákig tartó kutatás lesz egy kreatívhoz leginkább passzoló fénykép megtalálása.
A logótervezés egy hosszabb és összetettebb feladat, mint az elsőre gondolnánk. Miért is? Mielőtt hozzáfognánk az ötleteléshez, tudnunk kell néhány fontos információt a cégről, a célcsoport jellemzőiről, a trendekről, stb. Mindezt egy interjú és egy brief segítségével lehet a legegyszerűbben és leggyorsabban kideríteni.

A szerző
Nagy Zoltán vagyok. 2000 óta teszem hatékonyabbá és szebbé a hozzánk forduló cégek arculatát, grafikai jelenlétét, online és offline. Hiszek abban, hogy a magyar vállalkozások versenyképes termékeit, a lehető legjobb marketing és design megoldásokkal lehet eladni idehaza és külföldön. Arról írok, hogyan lesz vizuális kommunikációd erősebb, egységesebb és színesebb. illetve hogyan lesz ebből több pénzed.

Pin It on Pinterest

Share This